Miklós
-7 °C
2 °C

Tizenöt évet kapott a brutális rabló

2004.01.27. 10:52
Tizenöt év fegyházra súlyosbította a Szegedi Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki két asszonyt is brutálisan bántalmazott és kirabolt Kecelen. A romániai férfit első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 12 év szabadságvesztésre ítélte, emberölési kísérlet miatt. A másodfokon eljáró táblabíróság a súlyosbítást azzal indokolta, hogy álláspontja szerint az első fokú ítélet törvénysértően alacsony volt. A vádlott - bár erre lehetősége lett volna - nem kérte, hogy büntetését hazájában tölthesse le.

A Bács-Kiskun megyei településen munkavállalási engedély nélkül dolgozó férfi 2001 decemberében rabolt ki két asszonyt, akiket brutálisan össze is vert. A támadó előbb egy 76 éves idős asszonyra rontott rá, annak házában, és egy kapával kezdte ütlegelni. A súlyosan megsebesült asszonyt azután egy székhez kötözte, majd kirabolta és magára hagyta. Két nap múlva ugyancsak Kecelen támadta meg egy kisbolt eladónőjét, akit feszítővassal vert össze, majd húszezer forintot zsákmányolt tőle. A rendőrök még a rablás napján elfogták és őrizetbe vették a két bűncselekmény romániai elkövetőjét.