Szakértői találkozó a madárinfluenzáról

MTI
2004.01.28. 22:15
Az egyre fenyegetőbb méreteket öltő madárinfluenza-járványról, és a megelőzés módjairól tanácskoztak szerdán Bangkokban tíz ázsiai ország szakértői. A találkozón az EU és az Egyesült Államok szakértői is részt vettek. Egyelőre kevés konkrét eredmény született, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megfogalmazása szerint a találkozó létrejötte már önmagában jó kezdetnek számít a kór elleni összehangolt nemzetközi küzdelemben.

A bangkoki nyilatkozat szerint megfelelő a gyors baromfiirtással adott válasz. Ugyanakkor regionális állatfelügyeleti rendszer létesítését határozták el, amelyet az egészségügyi rendszerekhez csatolva könnyebb lehet megküzdeni a SARS-hoz, vagy a madárinfluenzához hasonló, a fajhatárokat átlépő járványos betegségekkel.

Hongkongi kutatók arról számoltak be, hogy a Kína déli részén a kórban elpusztult nagy számú kacsa esete azt mutatja, hogy a kórokozó a korábban feltételezettnél is virulensebb. A kacsák körében a H5 vírusok hagyományosan kevésbé végzetesek. A szakértők a legnagyobb veszélynek azt tartják, hogy a H5N1 vírus az emberi influenzavírussal egyesülve esetleg világméretű humán járványt idéz elő.