Ambrus
-7 °C
3 °C

Gyújtogatás a panelházban

2004.02.10. 09:47
A csongrádi megyeszékhely tűzoltóit hétfőn este riasztották a Kossuth Lajos sugárútra, az egyik panelház harmadik emeletén felcsapó tűzhöz. A lángokra, amelyek a felfedezésük idején a lakásajtóról már ráterjedtek az előszoba linóleum padlójára is, egy hazaérkező szomszéd figyelt fel. A szomszéd azonnal riasztotta a tűzoltókat, akik rövid idő alatt megfékezték a lángokat, megakadályozva így a nagyobb tragédiát - tudta meg a HavariaPress.

Az esettel kapcsolatban a lakásban tartózkodó nő elmondta, hogy volt barátja már többször megfenyegette, így nem tartja kizárhatónak, hogy ő lehetett a tűz okozója. Ezt a vélekedést erősítheti a tűz okát vizsgáló szakértők megállapítása is, ők ugyanis szándékos gyújtogatásra utaló nyomokat találtak a lakásban: a tettes egy műanyag palackból éghető anyagot locsolt a lakás ajtaja előtti lábtörlőre, s ennek nyomait az előszobában is felfedezték. A tűzben senki nem sérült meg, a füst sem okozott komolyabb károkat.

Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósa az Index érdeklődésére elmondta, hogy közveszélyokozás alapos gyanúja miatt indítotak nyomozást ismeretlen tettes ellen, illetve a rendőrség keresi a gyújtogatással gyanúsítható férfit is.