Börtönbe is juthat az öngyilkosjelölt

2004.02.16. 17:29
Büntetőeljárás indult az ellen a férfi ellen, aki sikertelenül próbált meg öngyilkosságot elkövetni Debrecen határában. Az öngyilkosjelölt ugyanis vasárnap egy InterCity elé akarta veti magát, Hajdúhadház és Apafa között. A vonat azonban még idejében - alig néhány méternyire a férfitól - meg tudott állni, így a férfi egy karcolás nélkül megúszta az esetet. Balszerencséjére azonban a rendőrség úgy ítélte meg, hogy tettével bűncselekményt követett el, ezért eljárást kezdeményeztek vele szemben. A gyorsvonat vezetőjének ugyanis vészfékeznie kellett, hogy el tudja kerülni a tragédiát. A hatóság álláspontja szerint így a férfi cselekménye közlekedésbiztonság elleni bűncselekményként értékelhető, amiért a bíróság akár három év szabadságvesztést is kiszabhat.