Dutroux szökésre készült?

MTI
2004.03.18. 11:47
A belga börtönőrök egy bilincskulcsot találtak az ország leghírhedtebb bűnözőjének, a több lány elrablásával, megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolt Marc Dutroux-nak a holmija között - jelentették a csütörtöki belga lapok, feltéve a kérdést: lehet, hogy Dutroux szökésre készült? A belgiumi Arlon városában most zajlik a férfi bűnpere, s ennek kapcsán a börtönhatóság a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordít Dutroux ellenőrzésére. Ez vezetett a kulcs felfedezéséhez: a kis fémdarab egy sót tartalmazó zacskóba volt rejtve, abban a konyhahelyiségben, amelyet kizárólag Dutroux használhatott. Ugyanakkor a hatóságok szerint a kulcs más típusú, mint amilyen bilincset Dutroux-nál alkalmaznak: azaz nem biztos (de nem is lehetetlen), hogy lehetővé tette volna a férfi szabadulását.

Az ügyet a belga kormány nagyon komolyan veszi: ezt mutatja, hogy szerda este személyesen Guy Verhofstadt miniszterelnök telefonált igazságügyi miniszterének, Laurette Onkelinxnek, azonnali vizsgálatot követelve. Belgium leggyűlöltebb bűnözője, Dutroux ugyanis egyszer, 1998-ban már megszökött a fogságból, s bár néhány óra múlva elfogták, az eset a közvéleményben olyan hatalmas felháborodást keltett, hogy azonnal lemondásra kényszerült a korabeli belügy-, illetve igazságügy-miniszter.

Dutroux védőügyvédjei szerint három eset lehetséges: vagy védencük akarta "megtréfálni" őrzőit, vagy épp ellenkezőleg, ellene követett el valaki provokációt, illetve - harmadik változatként - Dutroux valóban szökni készült. A védőügyvédek jelezték: ez utóbbi esetben lemondanának tisztségükről, úgy vélve, hogy megszűnt a bizalom köztük és védencük között - ám ha ezt követően a hatóságok immár kirendelt védőként újra őket jelölnék ki Dutroux mellé, folytatnák munkájukat.