Öt jármű karambolozott az M1-esen - egy halott

2004.03.19. 11:23
Egy teherautósofőr életét vesztette, és többen is megsérültek, amikor öt jármű rohant egymásnak az M1-es autópályán.

A tragikus baleset pénteken kora reggel, pár perccel öt óra után történt az autópálya 124-es kilométer-szelvényében, Győr határában. A balesetben több teherautó fel is borult, a roncsok így órákra elzárták az autópályát a forgalom elől. A helyszínelés és a műszaki mentés a délelőtti órákig tartott, s csak ezt követően sikerült újraindítani a forgalmat az érintett szakaszon.

A balesetet az idézte elő, hogy egy román rendszámú utánfutós kisteherautó utolért egy Hegyeshalom felé tartó tehergépkocsit, és hátulról nekiütközött. A furgon utánfutója leszakadva a belső szalagkorlátnak csapódott, a mikrobusz pedig a jobb oldali szalagkorlátot átszakítva felborult. Ezután még három ütközött össze.

A tehergépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, az román mikrobuszban ugyanakkor egy ember súlyosan, három pedig könnyebben sérült meg.

A helyszínelés és műszaki mentés idejére a Hegyeshalom irányába haladó forgalmat a 83-as főútra terelték, s a Budapest felé haladók is csak a leállósávban haladhattak az autópályán. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják, ám az eddigi adatok szerint a balesetet a román kisteherautó vezetője okozta, mert nem tartotta meg a kellő követési távolságot.