Intézeti gyerekek támadtak meg egy idős nőt Szolnokon

MTI
2004.03.23. 15:11
Egy hatfős, gyerekekből álló társaság megtámadott, brutálisan bántalmazott és kirabolt egy 58 éves asszonyt Szolnokon. A gyerekek még pénteken a nőt ruhájánál fogva ráncigálták egy buszmegállóban, elvonszolták a közeli sportpályára, ahol megverték, megrugdosták, ruháit leszaggatták, a táskájában lévő tárgyakat szétszórták.

A járókelők közül többen szemtanúi voltak a történteknek, ám csak egy férfi akadt, akinek fellépésére a gyerekek elfutottak a helyszínről. Az asszonyt a bántalmazások miatt szilánkos combcsonttöréssel szállították kórházi kezelésre. A rablók zsákmánya 200 forint és egy bizsu nyaklánc volt. A nyomozók megállapították, hogy a hat elkövető közül négy a megyei gyermekotthon által fenntartott, közelben lévő lakásotthon lakója.

A támadók közül egy 15 éves lány - az egyik feltételezett hangadó - fiatalkorú, a másik három 11 és 12 éves gyermekkorú fiú, az utóbbiak csak tanúként hallgathatók ki. Két társukat, egy fiatalkorú és egy gyermekkorú lányt még keresik. Szalayné Farkas Julianna, a megyei gyermekotthon igazgatója elmondta: a cukorgyári lakásotthonban a területi gyermekvédelmi szakszolgálat döntése alapján olyan agresszív gyereket is el kellett helyezniük, akik közül többel a nevelőszülők sem bírtak, ráadásul a 15 éves, hangadónak minősített fiatalkorú lánynak zárt intézetben lenne a helye.