Hármas karambol Székesfehérvárott

2004.03.24. 13:50
Három sávot is le kellett zárni, amikor három autó ütközött egymásnak Székesfehérvárott. A baleset szerdán reggel, negyed nyolc körül történt a város határában, a 8-as főút négy sávos szakaszán. Az eddigi adatok szerint a városból kifelé haladt egy Peugeot Partner típusú gépkocsi, amikor a sofőrje későn vette észre, hogy az előtte haladó autó lassít és balra akar kanyarodni.

A Peugeot vezetője ekkor fékezni kezdett, ám kocsija a vizes aszfalton megcsúszott, és átsodródott a bal oldalra, ahol nekicsapódott egy szemből szabályosan érkező Ford Mondeonak, amelybe ezután hátulról belehajtott egy Citroen C5-ös személygépkocsi is. A balesetben senki nem sérült meg komolyabban, a Ford utasát azonban a mentők kivizsgálásra kórházba szállították.