Negyvenegyezer helyett huszonhatezren haltak meg Bámban

MTI
2004.03.29. 18:27
Jelentősen, 26 271 főre mérsékelte Irán a tavaly decemberben Bám városában pusztító földrengés halottainak számát. Az iráni statisztikai hivatal népszámlálással határozta meg, pontosan hányan vesztették életüket az ősi Selyemúton fekvő város nagy részét romba döntő földmozgásban. A korábbi, ugyancsak hivatalos veszteségmérleg 41 ezer ember haláláról szólt. A lényeges eltérést a hivatal vezetője hétfői nyilatkozatában azzal magyarázta, hogy a földrengést követő fejetlenségben és kavarodásban sok halottat kétszer is feljegyeztek. A december végi természeti csapás óta 525 személyt még mindig eltűntként tartanak nyilván. A Richter-skála szerinti 6,6 nagyságú földrengésben - a halottakon túl - több mint 9000 ember sérült meg.