Utcai harc vasvillával Ercsiben

2004.04.12. 14:52
Két embert őrizetbe vettek, miután két társaság összecsapott Ercsiben. Vasárnap délután egy több főből álló csoport érkezett a Fejér megyei település Lavotta utcájába, ahol egy napok óta tartó vita végére akartak pontot tenni. A kialakult szóváltás során a ház egyik lakója vasvillával mellbeszúrta Ladával érkező egyik haragosát, akit a kiérkező mentők nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléssel szállítottak kórházba. Az autó vezetője ezt látván az udvaron összeverődött csoportba hajtott, és elgázolta az egyik ott lakó nőt, aki súlyos sérülést szenvedett. A támadók ezután gépkocsijukkal elmenekültek, de a kiérkező rendőrök hamarosan azonosították és elfogták őket.

Emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást a kocsit vezető 21 éves ercsi fitalember ellen. A vasvillát használó 36 esztendős ugyancsak helybéli férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt hallgatták ki. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság mindkét személyt őrizetbe vette, a körülmények és szerepek pontos feltárására a szakértők bevonásával vizsgálatot indított.