Judit
3 °C
6 °C

Ötvennégy évi házasság torkollott férjgyilkosságba

2004.04.15. 12:56
Helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését a Szegedi Ítélőtábla, így 3 év fogházbüntetést kapott az az asszony, aki Karcagon megölte a férjét. A bíróság kimondta, hogy a vádlott a büntetés felének letöltése után feltételesen szabadlábra bocsátható.

A bűncselekmény elkövetésekor 75 éves vádlott 19 éves korában kötött házasságot az 1919-ben született sértettel. Ötvennégy évi házasság során gyakran veszekedtek, az utóbbi időben mind rendszeresebben. Férje többször is orvosi kezelés alatt állt, pár éve pszichiátria osztályra került zavartsága miatt. A megromlott egészségi állapotú férfi nagyon nehezen tűrte betegségét, sokszor ingerült volt, gyakran összekapott feleségével, aki idős kora és betegségei miatt szintén ingerültebb volt.

2001 március 1-én, délután 2 óra körül a nehezen mozgó férj megpróbált felkelni az ágyból, s mivel ez nem sikerült neki, felesége segítségét kérte. Ekkor szóváltás alakult ki közöttük, a férfi feleségét lökdösni kezdte, közben szidalmazta, s azzal fenyegette, hogy rágyújtja a házat. Az asszony az évek óta tartó folyamatos konfliktusok miatt hirtelen kirobbanó indulatos állapotba került. Kezébe vett egy söprűnyelet, s azzal többször, nagy erővel fejbe vágta a férjét, és addig ütötte, amíg a seprűnyél eltört.

A sértett pár perc múlva felkelt az ágyról, kiment a konyhába, s ott leült egy fotelba. Amikor ezt meglátta a vádlott, felkapott egy járóbotot, és ismét ütni kezdte a férjét, mindaddig, amíg el nem fáradt, s a bot is eltört. Az asszony látta, hogy a férfi feje teljesen összeroncsolódott, férje nem mozdul. Ezért a vádlott kihívta a mentőket, majd értesítette a rendőrséget is. A sértett az ütések következtében elhunyt, életét szakszerű orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni.