Cecília
3 °C
12 °C

Előzetesben a vesztegetéssel vádolt debreceni rendőrtiszt

2004.05.06. 22:19
Előzetes letartóztatásba helyezték az eddig őrizetben lévő rendőrtisztet. A Debreceni Rendőrkapitányság rendőrtisztje ellen hétfőn indított büntetőeljárást a megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal, vesztegetés megalapozott gyanúja miatt.

A tisztet, aki a HavariaPress értesülései szerint a megyeszékhelyi rendőrségen, bűnügyi területen tevékenykedett, már korábban őrizetbe vették és tisztségéből elbocsájtották. A nyomozás eddigi adatai szerint ugyanis a rendőr pénzt kért és fogadott el azért, hogy bizonyos ügyekben eljárjon és kedvező döntést hozzon. Más esetekben viszont épp azért fogadott el különféle összegeket, hogy egyáltalán ne foglalkozzon az üggyel.

A megyei ügyészségi nyomozóhivatal bejelentés alapján indított vizsgálatot a rendőrtiszt ellen, akit az eddigi adatok szerint több esetben is megvesztegettek. Az egyes ügyek elintézéséhez általában néhány tízezer forintot kapott. A rendőrtisztnek egyébként civil segítője is volt, aki közvetítő volt a vesztegetési ügyekben. Őt ezért ugyancsak őrizetbe vették.