Gedeon, Johanna
2 °C
21 °C

Megpróbálta kivégezni a prostituáltat

2004.05.07. 15:53
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a fiatalemberrel szemben, aki a gyanú szerint csaknem kivégezte alkalmi szexpartnerét a Terézvárosban. A BRFK életvédelmi nyomozói még tavaly tavasszal indítottak nyomozást az ügyben, emberölési kísérlet miatt. 2003. április 28-án este, a VI. kerületi Szondi utca egyik lakásában egy fiatalember megtámadott és megkéselt egy prostituáltat. A brutális támadó minden bizonnyal végzett volna áldozatával, ha nem zavarja meg az egyik szomszéd, aki a sértett kiáltozására jelent meg a lakásban. Ezt követően a támadó - rövid dulakodás után - elmenekült a helyszínről.

A nyomozóknak a vádlott 21 éves fiatalember azt mondta, hogy azért ment fel a sértetthez, hogy szexuális szolgáltatásait igénybe vegye, de később a nő lenéző volt vele, ezért hátba szúrta a vetkőző sértettet, majd egy fém vázával próbálta meg agyonverni. Végül megkísérelte eltörni a nő nyakát, azonban ez sem járt eredménnyel. A rendőrök az iratokat vádemelési javaslattal megküldték a Fővárosi Főügyészségnek.

Wellness hétvégék belföldön

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon a legjobb ajánlatokból.

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.