Visszatérnek az evakuáltak a lőszerraktár körzetébe

MTI
2004.05.10. 17:39
Több ezren kaptak engedélyt hétfőn az ukrajnai hatóságoktól, hogy visszatérjenek otthonaikba a múlt csütörtökön kezdődött lőszerraktári robbanássorozat után. A Kijevtől 600 kilométerre délkeletre fekvő Melitopol térségében azóta is vannak kisebb robbanások, de a rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint számuk és erejük jelentősen csökkent. Egyelőre több száz katona és tűzoltó tartózkodik a helyszínen, hogy féken tartsák a még mindig égő tüzeket a lőszerraktárbázison. A hatóságok a robbanások kezdetekor több mint 7000 személyt telepítettek ki a környező falvakból.

A robbanások körzetében kihirdetett rendkívüli állapot ellenére a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet megkapta a hatósági engedélyeket Ukrajnában segélyprogramja elindítására, tájékoztatta hétfőn az MTI-t a szervezet. A szervezet munkatársai vasárnap találkoztak megyei vezetőkkel, akik köszönettel fogadták a magyar segélyszervezet felajánlását és segítséget ajánlottak ahhoz, hogy találkozzanak a kitelepítettekkel és a kárt szenvedett családokkal.