Mária
-6 °C
-2 °C

Elfogták az angyalföldi késelés gyanúsítottját

2004.05.12. 12:06
Lakossági bejelentés alapján fogták el a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint halálra késelte egy vitapartnerét Angyalföldön, jelenti a HavariaPress. A két ember hétfőn este fél kilenc körül, eddig tisztázatlan okokból keveredett szóváltásba, a XIII. kerületi Bulcsú utca és a Tüzér utca sarkán.

A szemtanúk elmondása szerint a vita hevében egy kés is előkerült, s az egyik vitázó fél bántalmazta, majd több szúrással megsebesítette a sértettet. A megszúrt áldozat, egy 44 éves budapesti férfi a szúrások következtében életét vesztette.

A késelő az eset után elmenekült a helyszínről, de a rendőrség még a kedden megállapította a kilétét, így elfogatóparancsot adott ki vele szemben. A délutáni órákban egy lakossági bejelentést kaptak a feltételezett elkövető - egy 43 éves budapesti férfi - tartózkodási helyéről, őt ezért elfogták, majd őrizetbe vették. A gyanúsított kihallgatását azonban még nem tudták befejezni, mivel a férfit - egészségi állapota miatt - kórházba kellett szállítani. Az eset pontos körülményeinek a vizsgálata még jelenleg is tart. A rendőrség kezdeményezte a késelés gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.