Miklós
-7 °C
2 °C

Drogdílert fogtak Kispesten

2004.05.14. 14:41
Őrizetbe vette a rendőrség azt a fiatalembert, akit drogárusítás közben értek tetten Kispesten. A fővárosi nyomozók az elmúlt napokban több információt is szereztek arról, hogy egy 29 éves férfi a XIX. kerületi bevásárlóközpontban, illetve a Fő utcához közeli lépcsőházakban drogot terjeszt. A nyomozók adatai szerint a fiatalember speeddel és extasy tablettákkal, valamint marihuánával és amfetamin származékokkal is kereskedett. A kábítószerellenes nyomozók ezért figyelni kezdték a fiatalember lakóhelyét és környezetét, egyúttal több kábítószer-fogyasztót is igazoltattak, akiktől általában kisebb-nagyobb mennyiségben drogot is találtak.

Az akció eredményeképpen kilenc embert állítottak elő kábítószer birtoklása miatt. A feltételezett terjesztőre végül szerdán árusítás közben csaptak le, összehangolt akció keretében. A gyanúsított lakásán tartott házkutatás eredményeképpen összesen 67 csomag amfetamint, 137 extasy tablettát, valamint körülbelül 50 gramm marihuánát foglaltak le. A fiatalembernél ugyanakkor jelentős mennyiségű készpénzt találtak, illetve lefoglaltak számos, drogterjesztéshez illetve adagolásához szükséges eszközt is. A férfit őrizetbe vették, vele szemben a további eljárást a BRFK kábítószer-bűnözés elleni vizsgálói folytatják le.