Rendőrkézen a chates zsarolók

2004.05.17. 18:42
Őrizetbe vette a rendőrség azt a két fiatalembert, akik a gyanú szerint elrabolták egy interneten megismert tizenéves társuk értékeit Miskolcon. A 16 éves sértett a chat-en ismerkedett meg egy 20 éves fiatalemberrel, majd rövidesen személyesen is találkoztak. A fiatalember felcsalta a fiút egy ház tizedik emeletére, ahol rátámadt, megfenyegette, és pénzét, valamint óráját követelte. A rémült gyerek átadta a kért értékeket a rablónak, ő azonban nem érte be a zsákmánnyal, így még a mobiltefonjáért és annak töltőjéért is hazaküldte alkalmi barátját. Mikor a fiú elvitte a kért tárgyakat, a toronyházban már egy másik, 20 év körüli férfi várt rá. A rendőrség ezt követően csapott le a gyanúsítottakra, majd mindkettejük ellen eljárást indítottak, zsarolás, illetve - egyikük esetében - rablás miatt.