Még géppel lélegeztetik a magát felgyújtó kisgyereket

2004.05.25. 08:46
Még géppel lélegeztetik azt a kisgyereket, aki egy autóban ülve magára gyújtotta azt Miskolcon - tudta meg a HavariaPress. A borsodi megyeszékhely mentőszolgálatára hétfőn dél körül jelentették be, hogy a Martin-kertvárosban kigyulladt egy személyautó, a benne ülő három éves gyerekkel. Mint kiderült, a kisgyerek egyedül ült be a kocsiba, majd feltehetőleg játszadozni kezdett egy öngyújtóval, ám emiatt a kocsi lángra kapott. Az esetet látva az udvaron tartózkodó nő taxit hívott, hogy azzal vigye kórházba a gyereket, s a mentők útközben vették át a taxiból a sérültet.

Az első orvosi jelentések szerint a gyerek külső illetve belső, légutait érintő égési sérüléseket is szenvedett. Esetében - a korábbi jelentésekkel ellentétben - még jelenleg is fennáll a közvetlen életveszély, így még bizonyos, hogy mintegy 4-5 napnak kell eltelnie, hogy egyértelműen meg lehessen állapítani sérüléseinek mértékét. Az ügy körülményeinek kivizsgálását a keddi napon átvették a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-kapitányság nyomozói, akik gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást. Nem kizárt ugyanakkor, hogy a nyomozás során felvetődik a kiskorú veszélyeztetésének gyanúja is, ezért a nyomozók vizsgálják a felnőtt családtagok szerepét is.