Ittas sofőr csrbenhagyta áldozatát

2004.05.29. 12:02
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki egy kerékpárost gázolt halálra Sárosdon - tudta meg a HavariaPress. A baleset pénteken éjjel, éjfél előtt néhány perccel történt a Fejér megyei település belterületén. A Ladás gázoló megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a helyszínről, és két utasa erősködése után is csak annyi időre állt meg, amíg ők kiszálltak a kocsiból. Ők ketten visszamentek a baleset helyszínére és értesítették a rendőrséget, valamint kihívták a mentőket, akik megérkezésükkor már csak a kerékpáros halálának beálltát tudták megállapítani. A fiatalember balesetben elszenvedett sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztete. A gázoló autó vezetője néhány kilométerrel odébb a padkára szaladt, és az út szélén lévő betongyűrűknek ütközve állt meg. Könnyebb sérülésekkel szállították kórházba a huszonöt éves sofőrt, akiről kiderült, hogy jogosítványát bevonták, feltetően szeszesitalt ivott, valamint kocsijának sem volt érvényes műszaki vizsgája. A fiatalember ellen őrizetbe vétele mellett indult büntetőeljárás.