A bolti sorozatgyilkos szerint a média befolyásolja a bírákat

MTI
2004.06.03. 12:28
Elfogultsági kifogással élt a bolti sorozatgyilkossággal vádolt E. Nándor másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön; a tárgyalás azonban még ma folytatódhat. E. Nándor szerint az ügyét kísérő médiaérdeklődés miatt már nincs is a fővárosban olyan bíróság, amely elfogulatlannak tekinthető. A négy ember megölésével vádolt férfi korábban az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság ellen is elfogultsági indítvánnyal élt, de elutasították. A Fővárosi Ítélőtábla eljáró tanácsának elnöke, Tóth Éva a csütörtöki tárgyaláson kijelentette: példátlan, ami történt, hiszen a vádlott még csak nem is ismeri bíráit, az ítélőtábla pedig egy új intézmény. A bíróság szünetet rendelt el, mert az elfogultsági indítványról a tábla egy másik tanácsának kell döntenie, de az érdemi tárgyalás várhatóan még a mai napon folytatódik.

Erdélyi Nándort nem jogerősen már kétszer is életfogytiglanra ítélte az elsőfokú bíróság az 1998-ban három hét alatt elkövetett négy halálos áldozatot követelő bolti rablógyilkosságok miatt. Ezek során az újvidéki férfi összesen alig több mint 50 ezer forintot zsákmányolt. A megismételt elsőfokú eljárásra azért volt szükség, mert 2002-ben a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a korábbi elsőfokú döntést és visszaadta az ügyet a Fővárosi Bíróságnak. A második eljárásban tavaly júliusban a Fővárosi Bíróság mind a négy gyilkosságban bűnösnek mondta ki a bolti rablások miatt Magyarországon már korábban is elítélt férfit és úgy rendelkezett, hogy leghamarabb 25 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Erdélyi Nándor több mint hat éve van előzetes letartóztatásban.