Megharapta gondozóját egy fóka a budapesti állatkertben

MTI
2004.06.25. 12:48
Megharapta gondozóját a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik fókája pénteken; az intézmény dolgozóját, aki kisebb felületi sérülést szenvedett, a mentők kórházba szállították.

A baleset bemutató közben történt, amikor az állatkert két hím fókája játékos mozgásokat végzett a kifutóban. A 12 esztendős, néhány évvel ezelőtt Hollandiából Budapestre került Sjors egyelőre ismeretlen okból egyik gondozója vádlijába harapott - mondta Fodor Alexandra, az állatkert sajtómunkatársa.

A felületi, ám vérző sérüléshez kihívták a mentőket, akik ellátták a sebet, és a gondozót kórházba szállították; az állatkert munkatársa tud járni, komoly baja nem esett. Fodor Alexandra elmondta, hogy a történtekről azután vesznek fel jegyzőkönyvet, ha a sérült visszatér az állatkertbe. Hozzátette, az intézmény természetesen kivizsgálja az esetet, hogy miért történhetett a harapás.

A sajtóreferens megemlítette, hogy máskor is történt hasonló eset. Ilyenkor a gondozó büntetésként rövid időre megvonja az állattól a táplálékot és megfosztja a személyes kontaktustól is.