Miklós
-7 °C
2 °C

Kilencmilliós sikkasztással gyanúsítják a közös képviselőt

MTI
2004.07.01. 14:31
Két év alatt több mint kilencmillió forintot tulajdonított el a lakók által befizetett díjakból egy salgótarjáni társasház közös képviselője; az 57 éves nő ellen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a salgótarjáni rendőrkapitányság - közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Kaszás Ottó tájékoztatása szerint a lakók jelentették fel a képviselőt, miután egy belső ellenőrzés során kiderült, hogy közös pénzükből kilencmillió 300 ezer forint tűnt el. Megbízottjuk a bankszámláról, illetve a naplókönyv téves vezetésével tüntette el az épület felújítására szánt pénzt 2002 és 2004 áprilisa között. A szóvivő elmondta azt is, hogy a lakók feljelentésükhöz csatolták azt a közjegyző előtt készített okiratot, amelyben a képviselő elismerte a tartozását és a szabálytalanságokat.