Miklós
-7 °C
4 °C

Zárolták a Baumag tíz ingatlanját

2004.07.13. 12:42
Eddig ezerhétszáz-ezernyolcszáz feljelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz Baumag-ügyben, becslések szerint tizenkét-tizenháromezer károsulttal számolhatnak, mondta kedden sajtótájékoztatón Bodnár László ezredes. A rendőrtiszt úgy fogalmazott, a nyomozás előrehaladtával úgy tűnik, "megállhat a csalás mint bűncselekmény". Az ezredes elmondta, felkutatják a vidéki károsultakat is, és igyekeznek elérni, hogy a lakhelyükhöz közel eső rendőrkapitányságon hallgathassák meg őket.

A felszámolóbiztosok segítségével a Baumag nyolc-tíz ingatlanjára bukkantak, ezeket zár alá vonták. Előkerült harminc-harminchárom darab számla is, amelyeknek a többsége tíz- és százezer forint körüli összegekről szólt, kivéve egyet, amely több mint tízmillió forintról szól, hangzott el a sajtótájékoztatón. A Baumag ingatlanszövetkezetről 2003 októberében derült ki, hogy fizetésképtelenné vált, kisbefektetői azóta próbálják visszaszerezni pénzüket. Csalás bűntettének gyanúja miatt 2004 márciusában indított nyomozást a BRFK.