Hivatali vesztegetéssel gyanúsítanak két APEH-adóvégrehajtót

MTI
2004.07.15. 18:54
Hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe az APEH két adóvégrehajtóját - közölte csütörtökön Molnár András ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatóságának két adóvégrehajtója ellen indult nyomozásról szerdán adtak tájékoztatást, anélkül, hogy a gyanúsítás tartalmára kitértek volna. A közlések szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda és az APEH biztonsági szervezetének belső vizsgálata nyomán több bűncselekmény megalapozott gyanúja merült fel.

Az ügy csütörtökön átkerült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságra. Ennek bűnügyi igazgatója elmondta, hogy az üggyel összefüggésben szerdán egy vállalkozót is őrizet alá helyeztek, aki ellen adócsalás és közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanújával folytatnak nyomozást.

A rendőrség kezdeményezte az ügyészségnél az őrizetbe vett gyanúsítottak előzetes letartóztatását. A vizsgálat befejezéséig, ami várhatóan egy hónapig is eltarthat, további részleteket nem közölnek - mondta az ezredes.