Árpád
-1 °C
9 °C

Véradó lengyelek árasztották el Németország keleti részét

MTI
2004.07.21. 20:50
Valóságos emberáradat érkezett Lengyelországból Németországba a két ország határának közelében lévő véradóközpontokba, miután Lengyelországban elterjedt az a téves hír, hogy a Német Vöröskereszt 400 eurót ad minden véradónak.

Mint az egyik vérellátóközpont vezetője szerdán elmondta, mintegy száz lengyel jelentkezett gépkocsikkal és autóbuszokkal véradásra Cottbusban, jelentős forgalmi dugókat okozva.

A vöröskereszt szóvivője szerint hasonló tömegek érkeznek már péntek óta más véradóközpontokba is Lengyelországból, különösen Frankfurt-an-der-Oderbe. Több helyen előfordult, hogy a közlekedési tumultusuk miatt a helyi lakosok a rendőrséghez fordultak, mert képtelenek voltak eljutni munkahelyeikre.

A lengyelek áradatát minden bizonnyal a könnyű pénzkereset csábította, mivel havi átlagkeresetük mindössze 480 eurónak megfelelő.

A Német Vöröskereszt szóvivője úgy vélekedett, hogy a hír valószínűleg a lengyel médiában terjedhetett el, de leszögezte: a vöröskereszt nem ad pénzt a véradóknak, sem németeknek, sem lengyeleknek. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a magánkézben lévő központok adnak némi "fájdalomdíjat" a donoroknak, de legfeljebb 30 eurót.