Elfogták a halogyi gyilkosság gyanúsítottját

MTI
2004.07.25. 21:06
A rendőrség elfogott vasárnap este egy férfit akit azzal gyanúsítanak, hogy több szúrással megölte ismerősét a Vas megyei Halogyon, közölte az MTI-vel a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. "Az 54 éves áldozatot családi házában találták meg, holttestén több szúrás és vágásnyomot találtak a kiérkező mentők, akik értesítették a rendőröket is" - mondta Szalai Ferenc százados. A rendőrség "forró nyomon jutott el a tetteshez", akit rövid üldözés után fogtak el vasárnap este. A gyanúsított 45 éves helybéli férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.

"A vallomás szerint a két férfi összeszólalkozott, a vita hevében a gyanúsított olyan súlyos szúrásokat és vágásokat ejtett a sértetten, hogy az a helyszínen belehalt sérüléseibe" - mondta a sajtóreferens. Hozzátette, hogy a feltételezett tettest őrizetbe vették, a bűnügy részleteit szakértő bevonásával vizsgálják. "A szakértő állapítja meg azt is, hogy pontosan mi volt az emberölés eszköze" - mondta.