Natália
-3 °C
7 °C

Beperelte az Oktatási Minisztériumot a református egyház

MTI
2004.08.25. 13:33
Bírósághoz fordult az Oktatási Minisztérium ellen a Magyarországi Református Egyház - közölte Bölcskei Gusztáv püspök szerdán. "Véleményünk szerint az Oktatási Minisztérium jogellenesen szűkítette a gyógypedagógiai, tehát a korai fejlesztésre jutó normatívát, illetve kiegészítő normatívát" - mondta a zsinat lelkészi elnöke. Hozzátette, hogy a jogszabály nem változott, annak alapján 2002-ben még kapták a kiegészítő támogatást a korai fejlesztési, gyógypedagógiai ellátásra, 2003-ban azonban már nem. Ez körülbelül 20 millió forint évente, havonta 1 millió 684 ezer forint hiányt jelent az egyház számára - közölte Bölcskei Gusztáv. A keresetet két nappal ezelőtt, hétfőn nyújtotta be az egyház a Fővárosi Bírósághoz.