Hamisokmány dömping a szlovák határnál

MTI
2004.09.16. 15:25
Az egyszerűsített határforgalomi ellenőrzési rendszert kihasználva egyre többen próbálják meg hamís magyar okmánnyal átlépni a magyar-szlovák határ Borsod megyei szakaszát; május óta több mint másfélszáz ilyen eset fordult elő - mondta a Miskolci Határőr Igazgatóság vezetője csütörtökön a megyei önkormányzat ülésén.

Miután a magyar állampolgárok az unió országaiba személyi igazolványukkal is utazhatnak, és ebből jelenleg több is érvényes, igen kelendő lett a magyar úti okmány azok körében, akik csak vízummal léphetnek be az EU országaiba - közölte Rolyák József dandártábornok.

Borsod-Abaúj-Zemplén csaknem 300 kilométer hosszan határos Szlovákiával, ezen belül a vízi határszakasz hossza meghaladja a 73 kilométert. A tábornok tájékoztatása szerint évente átlagosan csaknem 4 millióan lépik át a megye hét közúti és három vasúti határátkelőhelyét, idén 118 ország állampolgárának úti okmányait kezelték a határőrök.