Páncélszekrényeket törtek fel Somogyban

2004.10.22. 18:18
Két helyen is betörők törtek fel egy páncélszekrényt Somogy megyében. A rendőrségre először Nagyatádról jelentették be, hogy ismeretlen tettesek jártak egy helyi hivatalban. Az elkövetők péntekre virradó éjszaka jutottak be az irodába, amit átkutattak, majd felfeszítették a pénztár páncélszekrényét, és 200 ezer forintot vittek el belőle. Ugyancsak péntekre virradó éjszaka egy bárdudvarnoki irodában is betörők jártak. A tettesek felfeszítették az ott levő lemezszekrényt, és abból 370 ezer forintot tulajdonítottak el. A nagyatádi, illetve a kaposvári rendőrök mindkét ügyben nagy erőkkel kezdték meg az elkövetők felkutatását.