Három nagyobb cigarettafogás Hajdú-Biharban

2004.10.28. 13:16
Egyetlen nap leforgása alatt három jelentősebb cigarettafogást is elkönyvelhettek a vámosok Hajdú-Bihar megyében. A VPOP észak-alföldi nyomozói először Kálmánházán intettek le egy kisteherautót, amelyben 17 ezer doboznyi magyar adójegy nélküli cigarettát találtak. A nyomozók a 6,2 millió forint értékű szállítmányt lefoglalták és eljárást indítottak a gépjárművezető ellen, jövedéki orgazdaság miatt.

Nem sokkal később az M3-as autópályán is csempészett dohányáru került elő egy IFA rakteréből. A 3500 doboznyi, 1,3 milliós értékű cigarettát ez esetben dupla ponyvatakaró közé rejtették el. Harmadjára pedig az ártándi vámhivatalnál bukott le egy belépésre jelentkező 37 éves román-német állampolgár, akinek az autójából csaknem kétmilliós cigaretta-szállítmány került elő. A vámosok a dohányárukat és a járműveket lefoglalták, a vezetőik ellen pedig eljárást indítottak.