Drogvita előzte meg a zuglói szurkálást

2004.11.05. 18:50
Egy drogvita volt az előzménye annak a rejtélyesnek indult szurkálásnak, amely még szerdán este történt a fővárosban. A rendőrségre csütörtökön kora hajnalban jelentették be, hogy szúrt sebekkel jelentkezett ellátásra egy fiatalember egy sashalmi orvosi rendelőben. A sértett mindössze annyit mondott el az orvosnak, hogy valahol Zuglóban, a Rákos-patak közelében támadta meg egy három fős társaság. Támadóit azonban ismeretlenként tüntette fel, és a szurkálás pontos helyszínére sem tudott - vagy nem akart - emlékezni.

A rendőrök csütörtökön reggel még nem tudták kihallgatni a sérültet, rövid időn belül azonban mégis kiderítették, hogy a késelő egy 26 éves fiatalember lehetett. Őt ezért pénteken késő délelőtt elfogták, majd kihallgatásra állították elő a BRFK nyomozói. A gyanúsított beismerte tettét, melynek helyszínéül a XIV. kerületi Vezér utat jelölte meg. Az összetűzés körülményeiről ugyanakkor elmondta, hogy egy kábítószer-elszámolási konfliktusba keveredett a sértettel. Mint mondta, kábítószert akart vásárolni a dílertől, ám nem volt elegendő pénze, emiatt alakult ki köztük a késeléssel végződő vita.