Megszűnt a bűzper Gönyüben

MTI
2004.11.09. 15:42
Bizonyítottság hiányában elutasította a Győri Városi Bíróság kedden Kisbakonyi János véneki polgár keresetét, aki birtokháborítás címén beperelte az ATEVSZOLG Innovációs és Szolgáltató Rt.-t az állati hulladékkezelést végző cég tevékenységével járó bűz miatt - mondta Takács József, a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság elnökhelyettese. A megyei bíróság vezetőhelyettese elmondta: a felperes azt akarta elérni, hogy a nyílt technológiával működő fehérje-feldolgozó üzemet fedjék be és a káros szagkibocsátást szűntessék meg a Gönyü határában lévő cégnél.

A bíróság a helyszínen végzett szemlén megállapította, hogy a mérhető adatok érdekében az ügyben szakértőt kell bevonni. Ennek előzetes költsége mintegy félmillió forint lett volna, amelyet a felperesnek kellett volna fedezni. Ennek az összegnek a kifizetését a felperes vállalni nem tudta. "Mivel a szaghatást objektíve nem lehetett bizonyítani, ezért a keresetet a bíróság elutasította" - mondta a megyei bíróság elnökhelyettese.