Előzetesben egy polgárjogi vezető

2009.04.07. 09:44

Előzetes letartóztatásba helyezte a Sátoraljaújhelyi Városi Bíróság Dancs Mihályt, a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökét még április 2-án. Erre ezért volt szükség, mert Dancs Mihály nem jelent meg a bíróság előtt az ellene folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette, valamint magánokirat-hamisítás vétsége miatt folyó per tárgyalásán - mondta el Dr. Szabó József, a megyei bíróság szóvivője az Észak-Magyarországnak.

Dancs ügyében korábban már született ítélet, de fellebbezés nyomán az ítélőtábla új eljárás lefolytatására kötelezte a sátoraljaújhelyi bíróságot. A megismételt per tárgyalásain nem jelent meg Dancs Mihály, aki kórházi kezelésre hivatkozott, de mint kiderült, máshol tartózkodott. A bíróság tartott attól is, hogy a vádlott elszökik, elrejtőzik vagy befolyásolhatná a tanúkat, ezért döntött előzetes letartóztatása mellett, amely az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig tart majd.