Szökőárriadó Hondurasban

2009. május 28., csütörtök 12:21 |

A Richter-skála szerint 7,1-es erősségű földrengés volt csütörtökön Honduras partjainál; a földmozgásban egy ember meghalt.

A vöröskereszt szerint az áldozat egy 15 éves fiú, akit La Lima városban maga alá temetett egy összeomlott ház. Más sérültekről és jelentősebb anyagi károkról nem érkezett hír.

A földrengés epicentruma La Ceiba várostól 130 kilométerre északkeletre a nyílt tengeren volt, hipocentruma pedig tíz kilométer mélységben - jelentette az amerikai geológiai intézet.

Honduras északi részén és a szomszédos Guatemalában is érezhető volt a földmozgás helyi idő szerint hajnali fél 4-kor, sok helyen az álmukból felriadt emberek az utcákra szaladtak. A rengés megrongált egy stadiont és egy hidat Honduras két északi városában, és az ország több térségéből is összedőlt házakról, megrongálódott templomokról számoltak be.

A csendes-óceáni cunami-előrejelző központ a földlökések után szökőárriadót rendelt el Honduras, Belize és Guatemala tengerparti területeire, de egy óra múlva lefújták a riasztást.

A földrengés központja a hondurasi fővárostól, Tegucigalpától 320 kilométernyire északkeletre volt, az egyik kedvelt turistacélpont, a Roatán sziget közelében. Az ottani polgármester úgy nyilatkozott, hogy senki sem sérült meg, és az épületekben is csak kisebb károk keletkeztek.

Shopline

  • Ház kilátással
    Fforde, Katie: Ház kilátással Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!