Járőröző helyiek tartóztatták fel az autót Gávavencsellőn

2009.08.13. 21:10 Módosítva: 2009.08.13. 22:27

Az észak-szabolcsi Gávavencsellőn járőröző helyiek egy sötét színű terepjáróban hazafelé tartó vadászokat állítottak meg szerdán éjszaka, mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője. Fedor Rita hozzátette, hogy a heliy lakosokból álló csoport az autóban utazók személyazonosságát, illetve úticélját követelte.

A hadnagy szerint a megállított autóban utazó egyik férfi és a járőrözők egyik tagja időközben felismerte egymást, így továbbengedték a vadászokat, és senki sem sérült meg a kocsi feltartóztatásánál. A helyiek által igazoltatott két ember azonban értesítette a rendőrséget az esetről, a helyszínre küldött rendőrjárőrök pedig ellenőrizték a járőröző csoport tagjait.

Az önkéntesek azt mondták, hogy az előző héten történt kislétai támadás után, amelyben egy roma nőt agyonlőttek, kislányát pedig életveszélyesen megsebesítettek, félnek a gávavencsellői romák is, ezért saját védelmükre, éjszakánként járőröznek a lakóházuk környékén.

Fedor Rita hangsúlyozta: érthető az aggodalom, de a rendőrség szerint az önkéntesen járőrözőknek sehol sem szabad önálló intézkedésbe kezdeniük egy gyanúsnak vélt gépkocsi megállításával. A járőrözők inkább jegyezzék fel a jármű típusát, színét, rendszámát és azonnal értesítsék a rendőrséget.