Túlélőket keresnek a jávai földrengés után
Túlélők után kutatnak a mentőcsapatok az indonéziai Jáva sziget nyugati részén a Richter-skála szerint 7,3-as fokozatú földrengés után, amely már bizonyosan legkevesebb 45 ember halálát okozta.
Több tucatnyian eltűntek, legalább 110 embert kórházban ápolnak, közülük tíz állapota válságos, közölte az indonéziai katasztrófavédelem szóvivője. Nagy erőkkel kutatnak túlélők után Cianjur falu közelében, amelynek lakóit földcsuszamlás temette maga alá, itt mintegy 30 embert tartanak nyilván eltűntként.
A hatóságok becslései szerint a szerdai földmozgás 18 ezer épületet rongált meg. Susuilo Bambang Yudhoyono indonéziai államfő a nap folyamán a földrengés sújtotta térségbe utazik.
A földmozgást, amelynek központja a nyugat-jávai Bandungtól 104 kilométerrel délkeletre a tengeren, 64 kilométer mélységben volt, számos utórengés követte. A földrengést a fővárosban, Jakartában is érezni lehetett, az emberek pánikszerűen az utcára menekültek. A csendes-óceáni cunami-előrejelző központ az epicentrumtól néhány száz kilométeres térségre vonatkozó, lokális szökőárriadót rendelt el, de fél órával később lefújták a figyelmeztetést.
A tektonikus törésvonalak mentén fekvő Indonéziában gyakoriak a földrengések. Öt évvel ezelőtt, 2004 decemberében pusztító szökőárat indított útjára egy nagy erejű földrengés Indonézia nyugati partjainál. A cunami közel 230 ezer ember életét oltotta ki az Indiai-óceán térségében.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.