Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Józan volt a vonatszerencsétlenség okozója

Guardian
2004.11.11. 10:59
Az orvos szakértői vizsgálatok megállapították, a tragédiát okozó sofőr nem volt kábítószer hatása alatt. A szakértői véleményből az is kiderült, hogy a szerencsétlenség áldozatai fejsérülésük miatt haltak meg. A hét halálos áldozatot követelő balesetben indított nyomozás kiderítette, hogy kevesebb, mint három másodperce lehetett a vonatvezetőnek figyelmeztető jelzés leadására, illetve a megállásra még mielőtt nekiment volna a két sorompórúd között veszteglő autónak.

Szerdán is folytatódtak a munkálatok a sérült vasúti pályaszakasz helyreállításán. Ezertonnás daruk segítségével sikerült az utolsó három szerelvényt is leemelni a sínekről. A hatóságok kijelentették a mozdony kerekei már az ütközés előtt kisiklottak, viszont a többi kocsi csak az ütközést követően, ami a szerelvények harmonikaszerű felgyűrődését okozta.