Bulvár hírek

Megint elnapolták az ír gázoló kiadatási tárgyalását

2010. február 3., szerda 17:37 | Frissítve: 2010. február 3.

Ismét elnapolta Francis Ciarán Tobinnak, a két kisgyermek halálát okozó, egy évtizeddel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelősének kiadatási tárgyalását szerdán a dublini felsőbíróság. Tobinnak február 17-én kell ismét megjelennie a bíróság előtt. Az előző, szintén jórészt csak az elnapolásról döntő meghallgatások december elején, illetve január közepén voltak.

Tobin az Irish Life biztosítótársaság volt magas rangú tisztviselője, aki három évig dolgozott a cég képviseletében Magyarországon. 2000. április 9-én Leányfalun Volvójával előzés közben felhajtott a járdára, és elütött két kisgyereket, akik a helyszínen meghaltak. Az egyik áldozat öt-, a másik kétéves volt.

Tobint 2002-ben, távollétében az eljáró magyar bíróság háromévi szabadságvesztésre ítélte, ezt fellebbezés után 18 hónapra csökkentették. Tobin 2000. november 30-án, kiküldetése lejártával távozott Magyarországról.

A magyar kiadatási kérelmet az ír legfelsőbb bíróság egyszer már elutasította, azzal az indokkal, hogy Tobin "jogszerűen" hagyta el Magyarországot, még a magyar bíróság ítélethozatala előtt, és "nem már megszületett ítélet végrehajtása elől menekült el" onnan, így kiadatása nem rendelhető el. Azóta azonban változtak a kiadatást szabályozó ír törvények, és Tobint 2009. novemberében a magyar hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs alapján Dublinban őrizetbe vették, de szabadlábon védekezhet.

Bookline

OnGo beszámolók

C-travel ajánlatok

  • Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban!
    Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban! Ha nem hiszi, nézze meg saját szemével! Válassza ki utazását ajánlataink közül!
  • Tavaszi zsongás Fenyőharaszton
    Tavaszi zsongás Fenyőharaszton Foglaljon most, és élvezze Ön is a természet ébredését, a tavasz gyönyörű dallamos hangjait, a várva-várt napsütés jótékony sugarait egy klasszicista Kastélyszállóban megszállva!
  • Húsvét Balatonszemesen
    Húsvét Balatonszemesen töltse nálunk családjával a húsvéti ünnepeket! A felnőtteket wellness részlegünkön a teljes feltöltődés várja. A gyermekeket tojásfestés, vidám tojáskeresés mellett változatos animációs programok várják.
hirdetés