Három autó ütközött Szolnokon
Három autó ütközése miatt jelentős torlódás alakult ki a 442-es főúton, Szolnok-Szandaszőlősön hétfőn kora délelőtt, közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A balesetet egy Rákóczifalva irányából a szolnoki belváros felé közlekedő személygépkocsi vezetője okozta, aki későn észlelte az előtte álló járművet, mondta Szabó Zita. Mivel a sofőr már nem tudott volna megállni, balra rántotta a kormányt, és emiatt frontálisan ütközött egy vele szemben szabályosan érkező személyautóval. Ez utóbbi jármű vezetője a karambol következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A 442-es számú főút érintett szakaszán a korábban elrendelt teljes útlezárást a rendőrség már feloldotta. A jelenleg is tartó műszaki mentés idejére félpályás forgalomkorlátozás van érvényben. Az erre közlekedőknek azonban továbbra is torlódásra kell számítaniuk.



