Meghalt a tízemeletesből kizuhant kislány

2010. augusztus 30., hétfő 15:05 |

A kórházban belehalt sérüléseibe az a kislány, aki hétfőn kora délután zuhant ki egy nagykanizsai házból. A hétéves gyerek percekig kapaszkodott a párkányba, mielőtt leesett. Az orvosok két órán át küzdöttek az életéért.

D  VG20100830002

A tűzoltókat a lakók értesítették, amikor meglátták az ablakból lógó kislányt. Bár 3-4 perc alatt a helyszínre értek, a gyerek nem bírta tartani magát és lezuhant.

A kislányt a mentők kórházba szállították, már a mentőben eszméletlen volt, és a keringése is leállt. Az orvosok két órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni, fél 3 körül meghalt, mondta Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház orvos-igazgatója.

Szemtanúk szerint a kislány valójában nem a hetedik, hanem a nyolcadik emeletről zuhant le. Elmondásuk szerint próbáltak neki segíteni, ágyneműket dobtak a földre, hogy a gyerek arra essen. Végül a gyerek nem ezekre zuhant rá.

Ezalatt voltak, akik megpróbáltak bejutni a lakásba is, de sikertelenül, az ajtón három biztonsági zár volt. A szemtanúk beszámoltak arról is, hogy a kislány egyedül volt a lakásban, édesanyja az egyik szomszédnál járt.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől