Árpád
3 °C
12 °C

Újabb három szekszárdit gyanúsítanak emberkereskedelemmel

2011.10.26. 19:58

Újabb három embert vettek őrizetbe emberkereskedelem gyanújával kedden Szekszárdon, tájékoztatott a rendőrség. A tolnai megyeszékhely "Csikágóként" ismert városrészében a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) és a Terrorelhárító Központ rendőrei július 20-án vettek őrizetbe hat férfit, akik a gyanú szerint nőket közvetítettek, és prostitúcióra kényszerítettek Németországban, hetedik társukat Németországban fogták el.

A TMRFK közleménye szerint a kedden Szekszárdon, a Kövendi Sándor utcában elfogott három nő kapcsolatba hozható a már előzetes letartóztatásban lévő csoport tagjaival, emellett bűnszervezetben elkövetett uzsora-bűncselekmény miatt is eljárást folytatnak velük szemben.

A rendőrség adatai szerint a három nő rászorult embereknek adott kölcsönt, és aránytalanul nagy összeget követelt vissza. A TMRFK azok jelentkezését várja, akik a gyanúsítottaktól kölcsönt kaptak és uzsorakamatot fizettek nekik.