Letartóztatták a négy ember halálát okozó sofőrt

2011.11.18. 13:15

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték Kecskeméten azt a férfit, aki ittasan okozott halálos balesetet hétfőn az 5-ös úton – közölte Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun megyei bíróság szóvivője.

A kecskeméti városi bíróság indoklása szerint fennáll a szökés és a bűnismétlés, valamint az eljárás jogellenes befolyásolásának veszélye - mondta. A döntés ellen a férfi és védője fellebbezett, az ügyben a megyei bíróság dönt majd.

A férfi péntekig Kecskeméten, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat kórházában feküdt rendőri őrizet mellett. Az előzetes letartóztatásáról a sajtó kizárásával döntött a nyomozási bíró. A férfit hamarosan a tököli rabkórházba szállítják.

A 45 éves kiskunfélegyházi férfi autójával hétfőn Kiskunfélegyháza felől Kecskemét irányába haladva előzésébe kezdett, de a manővert már nem tudta befejezni, és frontálisan összeütközött a szemből szabályosan közlekedő autóval. A benne utazó 41 éves férfi és 39 éves felesége a helyszínen életét vesztette. A házaspár nyolcéves lánya belehalt sérüléseibe, hatéves kislányuk állapotát a helyszínen sikerült stabilizálniuk a mentőknek, de a kórházban ő is meghalt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport