Emma
3 °C
10 °C

Ma lehet ítélet az Eva Rhodes-ügyben

2011.12.06. 06:32 Módosítva: 2011-12-06 06:33:01

Jogerős ítéletet hozhat ma a másodfokon eljáró győri ítélőtábla annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint három évvel ezelőtt agyonverte a közeli Bőnyön működő állatmenhelyet üzemeltető idős asszonyt, majd értékeivel távozott.

Emberölésért tavaly szeptemberben tíz év börtönnel sújtotta A. Csabát az első fokon eljáró Győr-Moson-Sopron megyei bíróság, és mellékbüntetésként öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá körülbelül 1,75 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

Köszler Ferenc bíró szóbeli indokolásban akkor azt mondta: nem fér kétség ahhoz, hogy a vádlott követte el az emberölést, és az elkövető feldúlt állapotát nem látták elegendőnek ahhoz, hogy kimondják az erős felindultságot. Mivel az erőszakos cselekmény és a vagyontárgyak elvétele között órák teltek el, nem a vádiratban szereplő kifosztás, hanem lopás miatt marasztalták el A. Csabát.

Az ügyész már akkor jelezte, súlyosbításért fellebbez, mert kifosztásból lopássá minősítette a bíróság az áldozat értékeinek elvételét. A. Csaba és ügyvédje enyhítést kért; a jogi képviselő a tárgyaláson is többször kifejtette: szerinte nem bizonyítható, hogy emberölés történt, így ügyfele legfeljebb súlyos testi sértésért volna elmarasztalható.