Feleségére lőtt egy férfi Móron

2011.12.30. 13:11 Módosítva: 2011.12.30. 13:47

Pisztollyal lőtt a feleségére egy ötvenéves férfi Móron sikertelenül, mivel célt tévesztett és a fegyvert nem tudta újratölteni, így annak markolatával esett neki házastársának – közölte Németh-Kész Mónika, a Fejér megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Harmincéves házasságuk az utóbbi időszakban megromlott, az asszony december elején elköltözött otthonról. A férj csütörtök este felkereste a nőt annak tartózkodási helyén, a feleség azonnal értesítette a rendőrséget, majd ismét hívta őket, amikor látta, hogy férje átmászik a kerítésen és pisztoly van a kezében.

A férfi – miután betörte a bejárati ajtót – rálőtt a feleségére, de a lövedék célt tévesztett. Ezt követően a férj megpróbálta újratölteni a fegyvert, sikertelenül, így annak markolatával többször fejbe ütötte az asszonyt. A járőrök ekkor érkeztek a helyszínre, ahol az agresszív, közepesen ittas állapotban lévő férfit elfogták. Az asszonyt kórházba szállították, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A nyomozók emberölés kísérletével, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsították meg a férfit. A később, a férfinél tartott házkutatás során előkerült több, különböző típusú fegyverhez használatos lőszer, valamint puskapor is. Ezeket lefoglalták és a maroklőfegyverrel együtt szakértői vizsgálatra küldik.

A büntetlen előéletű móri férfit a Fejér megyei nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezik az előzetes letartóztatását.