Natália
-3 °C
7 °C

Korrupcióval vádolják a szegedi bírót

2004.11.22. 17:19
Ügyvédi bosszúhadjáratot sejtenek annak az ügynek a hátterében, melyben két asszony korrupcióval vádol egy szegedi bírót. Egy állítólag megtörtént zsarolás miatt folytat nyomozást a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal. Két asszony vádja szerint 8 millió forintot kért tőlük az egyik szegedi bíró, hogy felmentő ítéletet hozzon férjeik büntetőperében. A Csongrád Megyei Bíróság határozottan visszautasította ezeket a vádakat, és álláspontja mellett mindmáig kitart. A Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal is cáfolta korábban az ezzel kapcsolatos híreket, de ma már nem titkolja, hogy az üggyel kapcsolatban több személyt is meghallgattak. A kihallgatások tartalmáról, valamint a kihallgatottak személyéről nem nyilatkoznak, arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről van szó. Mindeközben Szegeden elkezdődtek a találgatások: egyes vélemények szerint néhány helyi ügyvéd bosszúhadjáratáról van szó, akik - korábbi ellentéteik miatt - ezt a módját választották a bíró lejáratásának.