Vince, Artúr
-11 °C
-1 °C

Nem fizetett a milliós húsárut beszerző cégvezető

2004.12.06. 14:13
Szabadlábon hagyása mellett eljárást indított csalás bűntette miatt az Érkerti Rendőrőrs egy nyíregyházi cégvezető ellen. A 33 éves férfi egy törökszentmiklósi cégtől 3,3 millió forint értékű húsárut vett át telefonos megrendelés alapján. Az eladó cég két részletben, november 30-án és december 1-én hajnalban egy elhagyott nyíregyházi parkolóban adta át az összesen 5,3 tonna húst az álnéven bemutatkozó vevőnek. A csaló azt ígérte, hogy fizet, mihelyt kinyitnak a bankok, de a sértett hiába várta pénzét.

A feljelentést követően egy nyíregyházi húsforgalmazó cégnél a rendőrök megtaláltak és lefoglaltak 450 ezer forint értékű árut. A cég vezetője beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy veszteséges vállalkozása nagyobb összegű tartozást halmozott fel, melyet úgy próbált kiegyenlíteni, hogy a fiktív cég nevében vásárolt árut nem fizette ki. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított a csalással megszerzett húst áron alul, számla nélkül értékesítette külföldi állampolgároknak, egy részét pedig saját cégén keresztül akarta eladni.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.