Százezerért adta el prostituáltnak az asszonyt

2004.12.13. 13:29
Százezer forintért adott el prostituáltnak egy fiatalasszonyt a rendőrség gyanúja szerint egy férfi Érden. A nyomozás adatai szerint a 42 éves szili férfi még február 17-én hívta Érdre a sértettet, azzal az ígérettel, hogy albérletet szerez neki. Ígéretével ellentétben azonban a 25 éves győri nőt a Pest megyei város határába vitte, ahol késsel szexuális szolgáltatásra kényszerítette. Másnap egy helyi kávézóban százezer forintért eladta a nőt ismerősének, aki ezt követően Budaörsön és környékén, fenyegetéssel kényszerítette őt prostitúcióra.

Mivel a feltételezett elkövetők holléte ismeretlen volt, a Pest megyei rendőrség ezért november 18-án elfogatóparancsot bocsátott ki ellenük. Ennek eredményeképpen december 10-én egy csornai járőr igazoltatta, majd őrizetbe vette az eladót. Az elkövető kihallgatása után a rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását is, ám a bíróság - első fokon - csupán lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el számára. A 29 éves érdi bűntárs - a feltételezett vevő - tartózkodási helye jelenleg is ismeretlen, ellene ezért továbbra is elfogatóparancs van érvényben. Az ügyben emberkereskedelem, szemérem elleni erőszak és személyes szabadság megsértése miatt folyik büntetőeljárás.