Judit
3 °C
6 °C

Autója eltűnése miatt bukott le a tolvaj

2004.12.13. 15:03
Autója eltűnése miatt bukott le egy körözött tolvaj Székesfehérvárott. A Fejér megyei nagyváros rendőrségén vasárnap délelőtt jelentette be egy férfi, hogy ellopták a Skodáját.

A bejelentő elmondta, hogy az autó műszaki hiba miatt két hónapja parkolt a Széna téren, s a tolvajok onnét kötötték el. Miközben a nyomozók felvették a feljelentést, kiderült, hogy a bejelentő ellen a városi kapitányság már több mint egy éve körözést adott ki, lopás miatt.

A férfit ugyanis azzal gyanúsítják, hogy 2003. augusztus 27-én 300 ezer forintot lopott el a városban egy járókelő kezéből. A pórul járt bejelentőt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a lopás ügyében, majd őrizetbe vették.