Prostituált ölhette meg az idős férfit

2005.01.26. 06:13

Bár orvoshoz vitték, meghalt az az idős férfi, akit feltehetően alkalmi szexuális partnere lökött el, így okozva neki halálos sérülést kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bekecsen. A súlyosan sérült idős férfit az udvarán találták meg a szomszédok, majd orvosi rendelőbe vitték, azonban életét nem lehetett megmenteni, belehalt súlyos fejsérülésébe.

A rendőrség kora délután előállított egy, a szomszéd településen lakó nőt, akit gondatlan emberöléssel gyanúsítanak. A nő elmondta, hogy a férfivel néhány ezer forintért létesített szexuális kapcsolatot. Az áldozat a megvásárolt idő lejártával mégegyszer szeretett volna lefeküdni a nővel, aki azonban ellökte magától. és a férfi olyan szerencsétlenül esett, hogy egy bútor sarkába ütötte a fejét. A nő ellen gondatlan emberölés megalapozott gyanúja miatt eljárás indult, de egyelőre szabadlábon védekezhet.