Újabb elnöki kegyelem Somogyban

2005.01.28. 17:35
Simek Kittihez hasonlóan elnöki kegyelmet kapott egy másik, ugyancsak Somogy megyében élő fiatal nő is, aki meggyilkolta a férjét. A kaposvári fiatalasszony férje a fizetése nagy részét játékgépeken költötte el, és rendszeresen bántalmazta is a nőt. A végzetes napon, tavalyelőtt októberben, hazaérve azon dühödött fel, hogy kevés a vacsorája. Emiatt rátámadt a feleségére, majd az anyósára is, akit fojtogatni kezdett.

Anyja védelmében a 28 éves fiatalasszony ekkor egy kést kapott fel, és belevágta azt a férfiba, aki a helyszínen elvérzett. Az asszonyt ezért a Somogy Megyei Bíróság emberölés miatt két év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását négy évre felfüggesztette. A Pécsi Ítélőtábla súlyosbította az ítéletet, és letöltendő szabadságvesztésre módosította a büntetést. A köztársasági elnök azonban elnöki kegyelemben részesítette a vádlottat, akinek börtönbüntetését három év próbaidőre felfüggesztette.